FILM KRITIKÁK >> The Tracey Fragments / /
The Tracey Fragments

A TÖRTÉNET:

Mondhatnám, hogy teljesen ideális körülményeket teremtettem a film számára. Nulla előítélettel ültem le elé és tudtam, hogy mire számítsak. Tudtam, hogy osztott képernyős móka lesz, tudtam, hogy drámázás lesz, de a végére mégsem tudom eldönteni, hogy szeretem-e ezt a filmet, vagy utálom, esetleg egyszerre a kettőt. Talán ez utóbbi tükrözi legjobban a valóságot.

Sablontörténet, egyedi, de nem újszerű megvalósítással. Néhol idegesítő a film, néhol szerethető; egyszer sajnálkozunk, máskor a fejünket csóváljuk. Ide-oda dobál a film, nem törődik a nézővel. Nem akar tetszeni a nézőnek, nem akar a kedvében járni. Öncélúnak hat, olykor már köldökbámulósan művészes, máskor meg egészen élvezhető.

Kezdjük ott, hogy osztott képernyő. Nehéz ügy. Szétforgácsolja a néző figyelmét, és elveszettség érzetet kelt benne. Folyton az az érzés kerülget, hogy a sok kameraállást egyszerre látva elveszik majd a lényeg, mert túl sok információ áramlik felénk. Attól rettegünk, hogy átsiklunk egy kulcsmomentumon, amire majd később lenne szükség a történet összerakásához. Erről itt szó sincs. Ezt a félelmünket le kell győznünk, és az ingert is, hogy állandóan kapkodjuk a tekintetünket a képtöredékek között. Itt az osztott vászonnak konkrét célja van. Nem olyan, mint A nő másik arcában, nem a párbeszédre akar rávilágítani. A főszereplőnket szeretné még jobban előtérbe tolni, ha ez lehetséges egy egyszemélyes show esetében.

A történet szerint Tracey testvére elveszik és ő elindul, hogy megkeresse. Személyisége amúgy sem egyszerű eset, de Sonny eltűnése csak ront a helyzeten. Nem meglepő, hogy darabokra esik "hősünk", és ezt a szétzúzott képforma tökéletesen visszaadja. Mondhatni jó választás, hogy jobban megértsük főszereplőnket. Átérezhetjük elveszettségét és tanácstalanságát.

Itt van nekünk ez a frappáns képi megoldás, és mögötte egy sablon sztori lapul. Problémás teenager, belecsöppen egy számára emberfeletti erőt kívánó helyzetbe. Láttuk már. Nem egyszer, nem kétszer. A történet próbál komfortérzetet kelteni, mert a film minden más része ezt igyekszik kigyilkolni. Ha a történet sokkal súlyosabban nehezedne ránk, lehet, hogy nem bírnánk el. Esetleg ha csak egy picit lenne bonyolultabb, szétesne az osztott vászon miatt.

Az őrjítő narratíva sem segít abban, hogy megszeressük a filmet. Állandóan ugrálunk az idősíkok között, összefolyik a képzelet a valósággal. Nem tudjuk eldönteni, hogy mit látunk: Tracey csak fantáziál, kiszínezi a valóságot, vagy éppen eltúlozza a részleteket, hogy jobban sajnáljuk tényleg szar helyzetét. Mindezt olyan stílusban vezeti fel, mint akinek már minden mindegy. Nem foglalkozik ezen világ mocskával, túllökték már ezen a ponton. Viszont a képekből nem ez látszik. Ez mind betudható a széttöredezett személyiségének, de nem változtat a tényen, hogy a jelenetek nagy része szimplán csak idegesítő.

A rendező végig kerüli a konvenciókat. A játékidő teljes ideje alatt valami nem megszokottat akar mutatni; valamit, ami kizökkent a hétköznapokból. Legtöbbször el is éri a célját, de film legvégén, a záró jelenettel minden törekvését félresöpri egy happy end kedvéért. A kép összeáll, szó szerint, mert megszűnik az osztott kép és Tracey büszkén, magával békében tud végigsétálni egy parkon egyszál függönyben. Már nem bántják a múlt démonai, túllépet rajtuk.

Számomra ez derült égből villámcsapásként hatott. A film zilált hangulatából és világtalanságából következett volna egy negatív lezárás. A film felvázolja, hogy a világ szar hely is tud lenni, és a végén ennek teljesen ellentmond? Nem tudom hova tenni.

A főszereplőt, Tracey-t Ellen Page játssza. Ezt a karaktert, mintha ráöntötték volna. Ugyanezt a kirekesztett tini figurát játssza sok filmjében, és mint máshol, itt sem hibázik. Ahogy így telnek az évek, és Ellen Page még mindig ugyanazzal a karakterrel játszadozik, felmerül a kérdés, hogy képes lesz-e valaha túllépni ezen, vagy benne ragad. És ha egyszer végleg kinövi, elbúcsúzunk tőle? Én kedvelem a játékát, remélem meg tud majd újulni.

Ezt a filmet nem tudom pontozni. Egyszerre rossz és jó, egyszerre utálom és szeretem. Mondjuk csak azt, hogy aki picit szeretne kitörni Hollywood bűvöletéből, erre a filmre nyugodtan számíthat. A The Tracey Fragments kiránt a megszokottból, kicsit megtapos, hogy a végén mégis megkegyelmezzen egy happy end keretében.


   Megosztás   

TRAILER:



A film minősítése: Elmegy    Értékeld te is a filmet!

Beküldte:

további kritikák >>

KOMMENTEK:
Kommentet írni csak bejelentkezett felhasználó tud!
Bejelentkezéshez kattints ide. Nem vagy még tag? Regisztrálj!

KÜLDJ BE TE IS KRITIKÁT!

Oszd meg másokkal is a véleményed a filmről, amit legutóbb láttál!


KRITIKA FELTÖLTÉS

 AKTUÁLIS 10 PONTOS JELENET

TUDOD MELYIK FILMBŐL VAN EZ A JELENET?

 LEGÚJABB HÍREK
  • Stiller továbbra is trendkívüli akar lenni Stiller továbbra is trendkívüli akar lenni
    A korábbi sanda híresztelésekkel ellentétben nem halt meg a Zoolander 2 projekt.
  • Mr. Bean üvegházba költözik Mr. Bean üvegházba költözik
    Teljesülhet Rowan Atkinson álma: Miután meggyőzte az ipsdeni (South Oxfordshire megye) városatyákat, felépülhet új háza.
  • Robert Downey Jr. csinál kedvet a szuperhősökhöz Robert Downey Jr. csinál kedvet a szuperhősökhöz
    Hiába a pénz és a hírnév, sok hollywoodi sztár nem fogadja el a felkínált szerepet, ha képregény-adaptációról van szó.
  • De Niro étterem nyílt Új-Zélandon De Niro étterem nyílt Új-Zélandon
    De Niro Ristorante - így hívják a legújabb olasz éttermet az új-zélandi Auckland Cityben.

 LEGÚJABB KRITIKÁK
  • Szellemíró Szellemíró
    2010-09-02
    megtekintések száma: 31, szerző:
  • A Grönholm-módszer/A módszer A Grönholm-módszer/A módszer
    2010-09-01
    megtekintések száma: 33, szerző: Papp Máté (Mattheus)
  • The Expendables The Expendables
    2010-09-01
    megtekintések száma: 92, szerző: Papp Máté (Mattheus)
  • Eredet Eredet
    2010-08-26
    megtekintések száma: 104, szerző:

 AJÁNLOTT ELŐZETESEK
  • It's Kind of a Funny Story előzetes It's Kind of a Funny Story
    2010-09-06
    megtekintések száma: 5
  • Eltemetve előzetes Eltemetve
    2010-09-02
    megtekintések száma: 46
  • Terhes társaság előzetes Terhes társaság
    2010-09-02
    megtekintések száma: 29
  • Az Őrzők legendája előzetes Az Őrzők legendája
    2010-08-30
    megtekintések száma: 58

 SZAVAZÁS

 LEGÚJABB POSZTEREK

 KVÍZ JÁTÉK

JELENLEG ONLINE

KVÍZ TOP 10
1.CryBaby(15849)
2.szigetlako(15232)
3.sitarzs(14293)
4.strabo(13852)
5.Era74(13765)
6.ICEMAN1(12832)
7.thoma83(12820)
8.madrid06(12689)
9.kaposilaci(12353)
10.gaboca77(10566)

REKLÁM

REKLÁM

STATISZTIKA


Copyright 2007-2010 www.filmkviz.hu